A héten 2 nyakatekert sztori is történt velünk.

Először is itt van Michi nője és kisfia. 8 hónapos, elég jól fejlett. Mármint a gyerek. Az első napokban még nem sírt sokat, de így a hétvégén már eléggé. Egyébként megvolt az első konfliktus is Michi és köztünk. Ugyanis, 2 nap működés után, az új router+modemünk feladta a működést, legalábbis ezt gondoltuk mi. Van a házban 3 telefonbedugósdoboz, kipróbáltuk 2ben, megállapítottuk, hogy a routerrel lehet a gond. 4 napig internet nélkül voltunk, mert ezek a szerencsétlen fiúk nem bírták elintézni a szolgáltatóval a dolgot a hétvége előtt. (Hogy miért nem intéztük mi? Mert Márk nevén van az internet.) Hétfőn bevittük a műszert a szolgáltatóhoz, azt mondták, hogy nem tudnak segíteni, mert nem tartanak másikat, hívjunk fel egy számot. Hazamentünk nagy szomorúan. De ezek a kis leleményes fiúk, mielőtt telefonáltak volna, kipróbálták a 3. dobozba bedugni, ami történetesen Michi szobájában van. És láss csodát, működött! J Rá is ugrottuk a netre, 4 nap kvázi elvonás után, mindenki csinálta a dolgát, amikor hirtelen elment megint. Ez a pillanat egybe esett azzal, hogy Michi kiscsaládja megérkezett. Gyanús lett, hogy Michi egyszerűen kihúzta a modemet. És tényleg! Mert az elektroszmog árt a gyereknek. Na köszi. Nem az a baj, hanem hogy Orsival mindkettőnknek bele kellett ásni magunkat a szakirodalom rengetegébe a kutatásunkhoz. Illetve kellett volna, mert ugye net nélkül ez nem nagyon megy. Baromira kiakadtunk. Először Orsi még lelkes volt, hogy kisbaba itt, de jó, milyen jó lesz. Hát én nem voltam ilyen lelkes, tudtam, hogy valami rossz lesz. És nem igazam lett?! Felvállaltam, hogy konfrontálódom Apucival, mert ez így nem állapot. Megmondtam neki, hogy kell nekünk a net. Mint ahogy neki is kell a tanuláshoz. Azt mondta, hogy felőle mehet a net, csak a szobája ajtaján kívül legyen a router. Talán az ajtón nem megy át jel?! … Úgyhogy kedd-szerdán akkor volt internet, amikor Apu bekapcsolta. Valamit tenni kellett. Elmentünk venni egy hosszú kábelt, amivel ki tudjuk hozni a routert a szobából. De azt mondta a műszaki boltos srác, hogy a hosszú kábel nem fog működni, instabil lesz a kapcsolat, de azért kipróbálhatjuk. Még szép, hogy kipróbáljuk! Kihoztuk a szobából és csak úgy hasít a világháló! Úgyhogy sok mérgelődés után ezt is sikerült megoldani J

A másik sztori iskolai. Van az a bizonyos neuromechanika nevű tárgyunk. Nagyon izgi, de nagyon nehéz. Kell hozzá sok matek, programozni is kell meg minden. És ebből a tárgyból a rendes órák mellett van minden héten egy fakultatív gyakorlati óra is, ahol a tanár segít a házi megoldásában, amit minden szerdánként ad fel és szombat reggelig kell megcsinálni. Eddig még egyszer sem voltunk bent, de a héten nagyon be akartunk menni, mert nem bírtuk megcsinálni a házit. Bementünk a terembe, ahová ki volt írva. Jöttek is páran a csoportból, de aztán se szó, se beszéd elmentek. Biztos meggondolták magukat. Vagy mégsem, mert egy idő után azért gyanús lett, hogy se tanár, se diák nincs körülöttünk. Megnéztük a nestort, másik termet írt: 263. Csakhogy itt egy termet 8 azaz nyolc darab szám jelöl. Kettő az épületet, kettő a szárnyat, kettő az emeletet, kettő a termet. Mint egy labirintus. Már eltévedtünk párszor. Szóval a 263-as számmal nem sokat tudtunk kezdeni, nem találtuk meg. Írtam a tanárnak, hogy itt vagyunk, nem találjuk, mert tudtam, hogy az ipadje mindig nála van, csak be van kapcsolva a push funkció az emailnél. De nem írt vissza. Keringtünk egy darabig, kerestük a tanárt is az irodájában, de semmi. Délután láttam csak (amikor sikerült beüzemelni az új kábelt…), hogy írt, hogy melyik terem, menjünk, mert segít. Aztán még egy emil, hogy hívott minket, írt emailt, miért nem válaszoltunk, mert ő sok energiát ölt abba, hogy segítsen nekünk. Ez egyfelől nagyon kedves és furcsa is, mert otthon ezt nem szokás, másrészt, nem azért nem válaszoltunk, mert nem akartunk. Ha nem vagyok netnél, akkor nem tudok levelet nézni (mert telefonról nem fogok netezni, azt is elmondom mindjárt, hogy miért) + ha a magyar számunkat hívja, akkor aztán tényleg nem ér el minket. Szóval kicsit össze voltam zavarodva, mert egyrészt meghatódtam, hogy ennyi mindent tesz értünk, másrészt mert olyanokért tesz szemrehányást, amikről aztán igazán nem tehetünk. Na mindegy, visszaírtam, hogy nem akarunk kifogásokat gyártani, megtettünk mindent, ami tőlünk telt, de sehogy sem sikerült odatalálni, esetleg tudna-e egy másik időpontot adni. Akkor megint lecseszett, hogy miért nem adom meg a számomat vagy miért nem hívom fel, hiszen minden email végén ott van a száma. Itt leesett az állam. Én semmiképp sem akartam vele beszélni telefonon, egyrészt mert már ciki a szituáció, másrészt ez aztán tényleg nem szokás otthon. Előhúztam a joker kártyát és megírtam neki, hogy ez a mi kultúránkban nem megszokott, kínos lenne nekünk telefonon beszélni, lehetne-e emailben egy időpontot egyeztetni. És szombat délelőttre a lakására hívott minket. Hát itt végképp elámultunk. Hogy lehet valaki ennyire segítőkész?! Ez nagyon durva. Úgyhogy a péntek estét tanulással töltöttük (miután a nap megelőző részét józanodással :D), de még így is úgy éreztük, hogy égő lesz semmit nem érteni. De aztán annyira nem volt rossz, valahogy megoldottuk nála a feladatot (a tanár úr sok segítségével). És most nézem, hogy megadta rá a 10ből 10 pontot. Nem akarom elhinni! J Egyébként nagyon jófej a professzor bácsi, még beszélgettünk kicsit utána, kulturális különbségekről + minden féléről, adott pár útmutatást, amivel könnyebb lehet az ittlétünk, az integrációnk.

Végülis minden jó lett.

Happy end mindig, mint a mesében J

És hogy miért nem netezek mobilról? Mikor megvettük a holland sim kártyánkat feltöltöttem szépen a telefonomat (mert feltöltőkártyás vagyok újra, nosztalgia). De egy nap alatt elfogyott róla a lóvé. Nem nagyon értettem, hogy miért, mert nem neteztem, nem telefonáltam, írtam kb 3 smst, ennyi volt. Láttam, hogy bekapcsolva maradt a 3G, gondoltam biztos az volt a baj, hiába nem használtam, biztos csatlakozva volt. Feltöltöttem megint. Megint lemerült 1 nap alatt. Na akkor már ideges lettem. Bementem a vodába és a csávó felvilágosított, hogy az én kedves kis almás telefonom mindenáron csatlakozni akar valamilyen nethez, hiába kapcsoltam ki a 3G-t, a Hollandiában található 2G-hez csatlakozik. Egyszerűen lételeme a telefonnak, hogy netezzen. Úgyhogy minden nettel kapcsolatos dolgot kikapcsoltam, töröltem stb. Nincs az az isten, hogy erről én netezzek. Mondjuk ha van wifi, akkor tudom használni így is, de laptopról mégiscsak kényelmesebb.

Szombaton voltunk templomban. Én, az ateista. Van egy templom (Jozefkerk avagy József templom), ami mellett minden nap elmegyünk, kívülről nagyon szép, kis vörös téglás, elég nagy is, főhajó oldalhajókkal, de azt meg nem mondom, hogy milyen stílusirányzat J Egyik nap lelassítottunk, hogy meglessük, hogy be lehet-e menni belülről is megnézni. Akkor láttuk, hogy szombat 5kor angol nyelvű mise van. Orsi vallásos suliba járt, szinte már hiányzott neki egy jó kis templom (ez valójában nem igaz), úgyhogy kitaláltuk, hogy elmegyünk. Nem volt olyan jó, a pap iszonyú akcentussal beszélt, egy szót értettem, amit állandóan elmondott: a vineyard. Ezzel kapcsolatos volt a szentlecke, valami szőlő, amit gondoztak, de mégsem termett rendesen vagy valami ilyesmi. Meg mindenki túlbuzgó volt, állandóan állni kellett, én nem emlékszem rá, hogy otthon ennyit kell állni a misén. Egyébként nem tudtuk a szöveget angolul, mikor felismertem a hiszekegyet + a miatyánkat, elmondtam magyarul. A templom belülről nagyon giccses, kicsit elvitték magukat a díszítéssel. Sebaj, voltunk itt is.

Legközelebb a Martini templomba megyünk, az a legnagyobb templom itt, kívülről csodás. Majd vasárnap délelőtt megyünk, szerintem teljesen mindegy, hogy angolul vagy hollandul nem tudjuk a szöveget, biztos nagyon szép, amikor ilyen nagyszabású mise van, sok emberrel. Annak ellenére, hogy nem adok magasztos felhangot a templomi látogatásunknak, azért valahol kicsit megérintett. Meg tudom érteni, hogy miért fordulnak Istenhez, járnak templomba. Otthon eszembe sem jutott volna betenni a lábam egy misére. De itt a szeretteim nélkül vagyok, nem vagyok olyan erős, ha nem lenne más, lehet, hogy ebbe menekülnék én is. Örülök, hogy Orsival vagyok itt, ha ránézek, akkor érzem, hogy nem vagyok egyedül J