Tudom, tudom…két és fél hete nem írtam…szégyen…sajnálom L Egy kis sablon magyarázkodás: nem volt időm, sem energiám írni. Nem panaszként, de egy-egy ilyen blogbejegyzés 2,5 órás session. Inkább aludtam, ha volt egy kis időm.

Viszont most legalább van sok minden, amit elmesélhetek J

Kezdjük a sulival:

Itt volt a professzorunk Magyarországról, Nyakas tanár úr. Szervezett egy kis meetinget az itteni professzorunkkal, 4esben megkonzultáltuk a progressziónkat. Aztán a „hivatalos” megbeszélés után Nyakas tanár úr javasolta, hogy üljünk be valahová a belvárosban egy italra :D Baromi vicces volt, hárman bekerekeztünk a főtérre, tanár úr a kis svájci sapijában nagyon cuki volt a biciklin. Beültünk az egy pubba (ahová mellesleg bulizni szoktunk járni) és a tanár úr felolvasta nekünk az itallapot, azt hitte, hogy nem értjük (de drága). Mondta, hogy nyugodtan kérjünk bármit, akár alkoholt is, ő sört fog inni, de csak egyet, különben nem tud hazamenni :D Kár, azért megnéztem volna becsiccsentve J Kellemes ki beszélgetést folytattunk, még személyes témákat is érintettünk helyenként. Beszéltünk arról, hogy milyen szar a helyzet otthon meg, hogy mi még szeretnénk itt maradni. Meg a phd-t akárhol, de nem otthon csinálni. A szavakat tettek követik, meglátjuk mi sikerül, de tessék szurkolni érettünk J Ja, de a legmókásabb az volt, mikor tanár úr mellesleg megemlítette, hogy nem is tudta, hogy a patkányok ilyen csendes állatok. Hogy mi?! Hát mert ő kocsival jött, 42 patkánnyal a hátsó ülésen. WTF?! Akik egész úton olyan csendben voltak, egy mukkot nem hallott. Ez igazán csodás J És hogy miért hozott patkányokat? Mert itt Hollandiában nincsenek öreg patkányok, amik pedig elengedhetetlenek az öregedéses kísérletekhez. Valahogy az az érzésem, hogy Magyarországon sem öregen születnek a patkányok, nem tudom miért nem tudnak itt kint is „felnevelni” párat, ha annyira kell nekik. Így inkább hozzájárulnak az ellátási költségeikhez és importálják őket. Szerencsétlen állatok…

Egyébként a vizsga óta nem volt suli, mármint nem volt óra, mert az első blokkot lezárandó 3 hetes vizsgaidőszak volt. Nekünk csak egy vizsgánk volt, az is az elején. És meglett! :P Nem valami acélosan ugyan, 7,2-re a 10ből, de ha beleszámítjuk a vizsgaírásunk körülményeit meg még a szokásos utolsó pillanatban állunk neki tanulni attitűdünket, akkor egész korrekt. Főleg, hogy a házikra 50-ből 47 pontot kaptam, az 1/3ad részben felhúzta az eredményt. Szóval nem kellett UV-zni, így hawaii-dizsi-napfény volt a vizsgaidőszak. Sose vót még ilyen jó J

Viszont ma már isi, hajnali 9kor, haladó statisztika kurzus, amire minden statisztikai módszert kéne tudni alkalmazni. A tanárnak (akit egy vénkisasszony, kiéhezett fa­****nak vizionálunk) már előre kétségei vannak afelől, hogy van-e értelme nekünk erre járni, ha nincsenek meg a megfelelő előtanulmányaink, de hát kit érdekel?! Kókemények vagyunk, megtanulunk mindent J

Kutatás: elindult! J

Itt volt a validálandó eszköz (nem mondhatom el a nevét) gyártójának hollandiai képviselője, hogy átadja nekem a műszert, megtanítsa használni, telepítse a software-t meg hasonló hasznos dolgokat tegyen. Na most ez nagyon komolynak hangzik, de valójában elég mókás volt. Jött ugyanis egy huszonpár éves csávó, aki nagyon jófej volt és röpke négy órában eljátszogattunk az eszközzel. Baromi izgi, teljesen odavagyok érte. Ez tulajdonképpen egy cipőbe és bokára helyezendő akármi, a cipőben lévő rész méri a talpnyomást, a bokán lévő meg méri a távolságot, sebességet, gyorsulást. Mindez 3000 eurót ér, amit csak így ideadott. Persze, amint ki akartam próbálni itthon eltörtem az egyik alkatrészt…nem is én lennék. Teljesen kétségbe voltam esve, rögtön írtam is a srácnak, hogy „úristen, most mi lesz, annyira bocsi”, de visszaírta, hogy bár ilyen még nem fordult elő, de minden elsőnek el kell egyszer jönnie. Jah, ha ennyire nyugodtság van, akkor én sem StresszElek. Szerencsére nem a legfontosabb dolgot sikerült tönkretenni, „csak” azt, ami kalibrálja a nyomásmérő szenzorokat, de a kutatás csak a bokarész validálására terjed ki, így a mérést nem veszélyezteti.

Mivel egyedül dolgozom, muszáj segítséget kérnem valakitől, úgyhogy társam-a-bajban Orsi lett a segítőm és próbaalanyom egyben. Megcsináltuk a próbafelvételt, hogy tudjam, hogy mit meg hova kell majd. Gondoltam, hogy ezután már indulhatunk is. De neeeeem, még azt a software-t is validálni kell, amivel a validálandó eszközt validáljuk (túl sokszor használtam volna egy szót?!). Szóval nem egyszerű a kutató élete J Sebaj, megcsináltam a második próbát is, majd röpke 8 órát töltöttem a gép előtt a videóanalízissel (2 monitoron egyszerre, nagyon menő). Aztán a rengeteg adat, excelezés, áááá már nem is láttam a végén. Az a baj, hogy nem lehet tökéletes az eszköz software-e, tehát előfordulhatnak bugok, csakhogy én ehhez nem szoktam hozzá, mindig azt hiszem, hogy velem van a baj (ami az esetek nagy részében igaz). Miután eredménytelenül töltöttem el 2 éjszakát az adatokkal, arra a konklúzióra jutottam, hogy most aztán tényleg nem én vagyok a béna. Úgyhogy jelenleg úgy állunk, hogy várok a srácra, hogy megmondja hol és mi a hiba, mert ebben a formában nincs értelme mérni, nem lehet az adatokat összehasonlítani.

Családi élet:

Itt volt Anutám J jupppíííí J Elmentünk elé Schipolra (a hajnali ¾ 6os vonattal…) és ha már ott voltunk, akkor megnéztük Amszterdamot, legalábbis egy részét. Az amszterdam.info oldalról néztem, hogy miket kéne megnézni, úgyhogy voltunk a főtéren, megnéztük a virágpiacot, a bolhapiacot (ami egy nagy szar, nem tudom, miért emelték ki külön látnivalóként), a múzeum negyedet ééés a Van Gogh múzeumot. Ami nagyon-nagyon jó volt, vagy 2,5 órát elnézegettem benne. Csomó mindent megtudtam, olyanokat is, amikről nem is tudtam, hogy érdekel. Voltak rajzai, amik még a pályája elején készültek, hát nagyon nem tudott még rajzolni. Merthogy egyszer csak eldöntötte, hogy ő festő lesz és lám az is lett. Lett két kedvencem a Napraforgók mellett (tudtátok, hogy két sorozatnyi képet festett napraforgókról?!), sajnos nem találom a magyar nevüket, úgyhogy szabad fordításban a Kis virágzó körtefa és a Mandulavirágzás.

Kis virágzó körtefa

Mandulavirágzás 

 Az állomásra visszamenet meg a nagy bevásárló utcán mentünk, olyan, mint a Váci utca, csak szűkebb, hosszabb és extrább. Nem hangzik sok mindennek, amiket megnéztünk, de lejártuk a lábunkat. Ezért utálok turistáskodni – gyalogszerrel. Groningenben is beadtuk a turistát, még a fényképezőmet is a nyakamba akasztottam, csak hogy autentikus legyek. Itt viszont bicajjal nyomtuk, ami sokkal kellemesebb módja a városnézésnek, csak ajánlani tudom mindenkinek. Szóval megmutattam Anyának Groningent, az egyetemet, ettünk a kórházi étteremben, voltunk piacon, főztünk neki jókat, teljes ellátásban részesült J Szem előtt tartottam Nagymamám utasítását, miszerint „Anyád nagyon le van fogyva, tömd, mint a libát” :D

 Oosterhaven -  keleti kikötő, aminek a szomszédságában lakunk

A hírös Martinikerk

Egyetem arany épület

Egyetem-kórház

Egyetem liftek

És véletlenül vasárnap pont „vásárló vasárnap” volt, ami azt jelenti, hogy minden hónap első vasárnapjának délutánján nyitva vannak az üzletek. Úgyhogy csajos shoppingolás is volt, Anya felruházta magát és én is kaptam egy nagyon szőrös sapkát a.k.a. usánkát (Orsi elnevezésében usit). Rajta vagyok a szőrös dolgokon, ide nekem egy jetit! Vagy csubakkát J

Aztán vissza is kísértük Anyát Schipolra L utána meg még terveztük nagyban Orsival, hogy megnézzük a Rembrandt házat meg fotózkodunk az Amsterdam feliratnál, de hát abból is mi lett: óriási shoppingolás :D na jó, nem olyan óriási, de azért 3 órát így is eltöltöttünk a vásárló utcán, csak azért vetettünk véget neki, mert kis híján ránk zárták a New Yorkert. Mert ezek 6kor zárnak…

Szóval jó sokat utaztunk, viszont ezek nagyon jó vonatok, még ingyé wifi is van rajtuk. És pontosak. Kinéztem a neten, hogy mikor, hol, mire kell átszállni, és meglepetésemre minden úgy volt, ahogy az meg volt írva. Arra a vágányra érkezett, onnan indult, sőt, mikor az egyik vonat késett kicsit, akkor a másik megvárta, így át tudtunk szállni. Imádnivaló. A MÁV tanulhatna.

Ja, és Anya hozott nekem sok finomat J Hozott Mama sütötte vaníliás kiflit (1 egész dobozzal, amit gyakorlatilag egy ültő helyemben fogyasztottam el), Anya sütötte boci mobilt, 10 darab túró rudit, piros paprikát, 2 üveg BB pezsgőt. Utóbbira azért volt szükség, mert itt csak eredeti francia pezsgő van, ami NAGYON drága, és valamivel kellett koccintani Orsi szülinapján (lsd. lejjebb). Meg kaptam egy nagyon narancssárga, nagyon szőrös, nagyon puha, nagyon meleg fürdőköpenyt, amit imádok <3 És Apa is küldött muníciót: egy liter körte páleszt :P Köszönöm mindenkinek!

Kosár: megvolt az első meccsem! Sőt, igazából már 3 is volt J Az első az itthoni volt, kijött Orsi és Michi, nyertünk, de én egy rakás kaki voltam, úgyhogy nem tudtam elbűvölni a rajongótáboromat :D A második az idegenben volt, pont mikor itt volt Anya. Kocsikkal mentünk, de szerencsére befért Anya is, meg tudta nézni az egy szem leányát J Akkora sportkomplexumban volt a meccs, amekkorát életemben nem láttam még, szerintem, sőt biztos vagyok benne, hogy egész Magyarországon nincs ilyen. Volt egy hatalmas foci stadion, uszoda, tornázós terem, falmászós terem, egy hatalmas pálya az össze teremsportnak meg ki tudja még mi. A terem akkora volt, hogy az 1/3-án, ami le volt választva függönnyel elfért két kosárpálya. Egy hátránya volt ennek a multifunkcionalitásnak, hogy minden vonal fel volt festve, alig lehetett észrevenni a kosárpálya vonalait, mert persze az volt ilyen seszínű szürke. Egyébként ismét nyertünk J Kicsit jobb voltam, de nem volt az igazi. Na és pénteken volt a harmadik meccsem, szintén itthon. És király voltam. És nyertünk. J Vezetjük a bajnokságot, mint megtudtam ez kb olyan, mint otthon az NB II, viszont csak az északi régió. Gondolom a rájátszásban majd összeeresztik az összes régiót. De jó is lenne maradni addig…

Ilyen gyors vagyok :D

Egyébként imádom a csapattársaimat. Olyan kedvesek meg minden. Csak a meccsen mindig hollandul beszélnek időkérésnél és nem annyira értem, de valaki mindig megszán és lefordítja a végén. Vagy ha nem, úgy teszek, mintha érteném :D Elég sok centerünk van, de furán cserélünk, mert volt, hogy egyedül voltam fent magas, meg volt, hogy 3 an voltunk bent, persze engem küldenek ki bedobóba, amit annyira nem érzek. Jó, elnyaralok én a hármason, de hogy értelmesebbet csináljak, az nem mindig jön össze :D

Nagyon jó a mezünk. Kék gatya, sárga trikó, kék bemelegítő póló. Viszont mindegyik olyan nagy. L-es a legtöbb, viszont nekem az S-es az, ami kényelmesen bő. De amit találok, azt veszem általában fel. Mindig egyben hozza valaki a mezeket, onnan válogatunk, de furcsa, hogy csak néhány embernek van bejáratott száma. A 3 meccsből mindháromszor más számmal játszottam: voltam 7es, 6os és 12es. Aztán meccs után szintén összegyűjti valaki és elviszi kimosni, ami nem olyan rossz dolog J

Hazai meccsek után az a csajok szokása, hogy megisznak egy sört, pont van a csarnokban egy kellemes kis bár. Első hazai után nem tudtam maradni, mert másnap hajnalban mentünk Anya elé, de most pénteken maradtam. Meghívtak két sörre, száz éve nem ittam sört, pláne nem itt Hollandiában, ahol pedig szinte kötelező azt inni. És meglepő módon nem esett olyan rosszul. Sőt! J Majdnem be is csiccsentettem, de aztán a csarnokból kilépve a mínusz pár fok észhez térített.

De nem csak kosarat sportolok ám, gyúrunk vazeeee :D Van bérletünk a Hercules fitness-be, 8 alkalom 4 hét alatt, és két hétig nem voltunk, viszont csütörtökön le fog járni. Úgyhogy a hat alkalmat 8 nap alatt toljuk el. Voltunk csütörtökön, péntek meccs volt, akkor nem mentem, voltam szombaton (Orsi khm pihent), vasárnap nem voltunk (mert khm pihentünk), és most 4 napig mindennap megyünk. Legalábbis ez a terv. Remélem túl éljük. Már vízhólyagosra gyúrtam a kezem az evezőpadon. De jó lesz, olyan muszkulárisak és definiáltak leszünk, hogy ihaj. És még kox sem kell. Csak egy lejáró kondibérlet :D

Orsi szülinap: november 8-án volt a napja. Előző nap nem tudtam készülni, mert akkor kísértük Anyát vissza Amszterdamba, aznap meg egész nap együtt csináltunk valamit, sőt Orsinak csak nem akarózott elmenni otthonról :D Jobb híján közöltem vele, hogy legyen kedves távol maradni a konyhától, én meg bevettem magam oda tortasütés célzattal. A sütemény kiválasztása hetekig tartó procedúra volt, esténként órákat töltöttem a nosalty oldalán, gyakorlatilag elolvastam az összes tortareceptet (jó, főleg a képeket nézegettem). Olyat kerestem, ami vagy túrós, vagy csokis, de mindenképpen málnás. Végül 5 torta jöhetett szóba, aztán szavazásra bocsátottam a dolgot Anya és Michi előtt. Aztán 2-1re nyert a rétegelt csoki-málna csíkok az olvadós belsejű csokitortával szemben. De volt néhány probléma amivel nem számoltam, itt nem lehet porcukrot kapni, így a csokiglazúrban sercegett a cukor a fogam alatt, de a tortában már nem érződött. Meg szódabikarbóna sincs, nem tudom, hogy amiatt, hogy csak sütőpor volt a tésztában sikeredett brownie-sra a dolog vagy más húzódott a háttérben. Mert nem olyan lett, mint a képen, de kit érdekel, mert igazság szerint baromi finom volt. Picit azért jó szokásomhoz híven felturbóztam (mondván, ha már lúd…ööö…süti, legyek kövér): megsokszorozott málna mennyiség és csokibevonat (na ez sem lett egy matyó hímzés). Orsit beküldtem a szobába, feldíszítettem a nappalit lufikkal meg a mérésemnél használt fényvisszaverő ragasztószalaggal felírtam a falra, hogy boldog szülinapot és jól megvilágítottam. Nagyon csudás lett. Természetesen nem hiányozhatott a sok gyertya (nem mondom meg, hogy hány darab, nem illik) éééés a BB arany cuvée. Meg az ajándék, amit már előző héten megvettem: egy starbucks-os kulacs, cserélhető díszítéssel. Most szombaton meg el is mentünk szórakozni, hogy megünnepeljük úgy istenesen, hát hogy mást ne mondjak, sikerült… :D

 Hmmmm…azt hiszem ennyi. Remélem elég lesz J Ígérem hamar írok. Feltéve ha történik valami. Ja igen, ma „Groningeni magyarok honvágyölő estje” lesz, pörkölttel, pálinkával, ahogy azt kell. Nem ismerünk senki onnan, még, de majd fogunk J

Október 25, kedd, hajnali 3:30 körül,információktól telítve álomra hajtom a fejem. Pár órával később csörög a vekker, kelni kell, neuromechanika vizsga 9kor. Reggeli, öltözés, megnézni, hol a vizsga – itt még nem volt óránk, de „ááá, nem baj, biztos megtaláljuk”. Kicsit késében vagyunk, ahhoz képest, hogy még meg kell a nagy épületben találni a termet, úgyhogy bekapcsoljuk a nitrot suliba menet. (Jegyezzük meg, suli alatt itt azt a nagy komplexumot értem, ahol az órák voltak, ahol a tanszék van, a tanár irodája, egyszóval minden.) Hogy találjuk meg a termet? Hát kérdezősködjünk. Orsi felírta a telefonjába a terem nevét és számát (nincs az az isten, hogy ki tudd mondani érthetően), azt mutogatjuk mindenkinek, hátha tudja valaki. Néhány sikertelen próbálkozás után, a portás bácsi, aki mindennek tudója, felvilágosít minket, hogy az bizony nem itt van, hanem egy másik épületben. Jó, köszi, de melyikben?! Irány a tanszék információkért. Kérdésünkre a titkárnő közli, hogy az egy másik kampuszon van, a város másik felén. (Már 9 óra.) Majd kedélyesen hozzáteszi, hogy fiatalok vagyunk, ha belehúzunk 20 perc alatt ott lehetünk, különben is délnyugati szél fúj, az nekünk csak jó. Csodás. Végülis, késünk fél órát, még mindig lesz 2,5 óránk a vizsgára. Ha meg nem sikerül, majd megyünk az UV-ra, legalább megnéztük, milyen feladatok vannak. Felkötjük a nyúlcipőt, mit nekünk nitro, sugárhajtásra kapcsolunk. Kapcsolnánk. Fúj a szél. De nem hátszél, nem ám, fúj ez mindenhonnan. De nem is az a legnagyobb baj, hogy fúj, hanem hogy legalább 30 km/h-val. Egy kellemes délelőtti edzéssel felér az út (utálok délelőtt edzeni). Újabb kérdezősködés a terem iránt, meg is van, egy kívül-belül teljesen narancssárga épület (imádnivaló!) lesz a nyertes. Ácsorgunk a terem előtt, nem merünk bemenni. Milyen ciki már?! (Emlékeinkben felrémlik, hogy ugyanezen kurzuson történt az eset, hogy nem bírtam átlagot számolni, hogy nem találtuk meg a terme, hogy a tanár lakására mentünk korrepeálásra. Már biztos, hogy két szerencsétlen gyökérnek néz minket a prof. Bocsáss meg nekünk Magyarország, hogy romboljuk a renomédat. Lehet ezt még tetézni?! Úgy tűnik, hogy nekünk ez is sikerül...) Meg különben is, illik megzavarni a többieket? 5 percnyi agonizálás után benyitok. Hatalmas terem, rengeteg ember, nem vicc, több százan, egyesével ülnek szépen rendezett oszlopokban. Ismerős arcot nem látok az ajtóhoz közel ülők között. A tanárt sem látom. Ijedtemben becsukom az ajtót. Kint állunk megint. Még mindig. Újabb 5 perc álldogálás a „most mi legyen?” jegyében. Orsi is benyit, jól körülnéz. Ő sem lát semmi újat. Akkor biztos nem itt van. Kérdezzük meg még egyszer. De ott van. A neuromechanika vizsga a 24-25. sorban van a terem legszélén. Micsoda?! Több vizsga egy teremben? Érdekes szisztéma…feldolgozást igényel ez az információ, amit újabb 5 perc toporgással érünk el. Nyílik az ajtó, kijön egy néni. „Itt van a neuromechanika viszga?” Persze, menjünk, siessünk, már 40 perce megy. De legalább megtaláltuk…Tanár csodálkozik, kiröhög, adja a lapot, leültet. A csoporttársak már javában dolgoznak rajta. Hát akkor kezdjük el mi is, van még 2 és negyed óránk...Innen szép nyerni J

El sem hiszem, komolyan mondom, ilyen is csak velünk történhet meg :D Szerintem olyan szép, hogy küzdöttünk azért, hogy vizsgázhassunk, annak ellenére, hogy igazán nem múlik ezen semmi. Csak fakultatív volt, hogy tantárgya(ka)t vettünk fel, puszta önszorgalom, ismeretanyagunk bővítése céljából, olthatatlan tudásvágyunktól vezérelve. A vizsga egyébként nem volt annyira megoldhatatlan, mint amilyennek képzeltem. Ahogy átrágtam magam az anyagon, közelebb kerültünk egymáshoz a témával. Nem mondhatom el, hogy mindig is így volt, de újabban (egyesek szerint perverzen) vonzódom a matekhoz, fizikához, számítástechnikához. Ez a tárgy multidiszciplináris, mindháromra épül, imádtam beleásni magam a mátrixalgebrába, a kinetikába és a C programozási nyelvbe. Be lehetett vinni a jegyzetet, illetve bármilyen könyvet, számológépet, okostelefont, laptopot, csak netezni nem lehetett. A csoporttársak némelyike egész könyvtárral érkezett. Ment is a nagy lapozgatás, kattintgatás, nyíl gomb nyomkodás, hogy megtalálják az információkat. Én is találtam egész jó infókat a még régen letöltött Guyton-féle élettan könyvben. De rájöttem, így majdnem 5 év távlatából, hogy a Fonyó-féle élettan könyvnél nincs jobb. El is kelt volna, nem emlékeztem mindenre, amit anno tanultam belőle az akciós potenciál alatti ionáramokról. De azt hiszem, ez ennyi idő után még az én esetemben is megbocsátható ;)

Egyébként az utolsó bejegyzés óta eltelt hét nem bővelkedett eseményekben. Tekintve egyrészt, hogy a múlt héten borzasztó idő volt, esett végig, illetve pontosítanék: minden áldott nap esett egy órát, aztán egyet nem, megint esett, megint nem… Pont elég ahhoz, hogy semmit ne tudj csinálni anélkül, hogy eláznál. Olyan igazi, otthonmaradós, jólbefűtős, takaróalábebújós, semmitnemcsinálós idő. Ennek szellemében alakult a mi „programunk” is.

Feri itt volt csütörtökig, sajnos vele sem tudtunk semmi nagy progit csinálni, bár nem is nagyon volt kedvünk. Jól kikapcsolódtunk a semmittevésben. Ferit rászoktattuk a borra J vagyis rászokott ő magától, csak meg kellett ízlelnie a hírös, 2 eurós, kizárólag a Jumbo nevű hipermarketben kapható, egyébként német import, Spätlese névre hallgató isteni nedűt. Még Michi mutatta, azóta mi is ezt isszuk, mint a vizet J Hiába, szájról szájra terjed :D Ma is olyan finom forralt bort csináltam belőle, hogy ihaj. Van egy nagyon szuper receptem meg persze a bor is jó volt, úgyhogy az eredmény csak jó lehetett. Tök karácsony ízű volt J

Na és ha már karácsony íz: Orsinak pénteken volt a névnapja, úgyhogy gondoltam meglepem egy sütikével, amit én sütök. De milyet? Szereti a túrósat gyümölccsel kombinálva. Kedvence a málna, még mindig lehet frisset is kapni. Meg szereti (imádjuk) a spekuláciusz kekszet is. Már emlegetjük egy ideje, hogy mandarinos, spekuláciusz keksz alapos sajttortát kéne csinálni. Nem igazán tudtam mit évő (majd a későbbiekben evő) legyek, de ahogy nézegettem a recepteket, rátaláltam egy spekuláciusz keksz alapú sütős, liszt- és fixálómentes kwark-torta receptre. A kwark a helyi túró, homogén és folyékony, csak az ízében emlékeztet a magyar túróra. Ez lett a nyertes, csak mandarinnal még jól megkombináltam. A végeredmény maga a karácsony íz! Nyami.

Másrészt az sem segített az eseménytelenségen, hogy a hétvégén tanultunk. Már szombaton elkezdtük és nagy szorgalmasan nyomattuk 3 napig egyfolytában (so-so…). Így meg sem tudtuk ünnepelni Orsit L pedig gondoltam, hogy valami kis ünneplést szervezek, de nem nagyon volt időm a különböző fennforgások miatt. Meg normális pezsgőt sem bírtam itt venni. Örülhetünk, hogy otthon ott van nekünk (most csak nektek) a jó kis BB és Törley. De sebaj, bepótoljuk. Meg lesz még itt alkalom ünnepelni ;)

Végezetül álljon itt két recept (mondom, szép lassan megyünk át gasztroblogba).

1)      Mandarinos kwarktaart spekuláciusz ágyon

• 200 g spekuláciusz keksz (vagy mézeskalács/mesekeksz)
• 60 g vaj
• 600 g kwark (vagy túró, de krémsajttal is el tudom képzelni)
• 200 ml créme fraiche (vagy nagyon zsíros tejszín/tejföl)
• 50 g cukor (ízlés szerint lehet több)
• 2 cs vaníliás cukor
• 1 csipet só
• néhány csipet fahéj
• 3 tojás
• 1 ek juharszirup (elhagyható, de ez emeli mennyei magaslatokba)
• 2 mandarin

1. Melegítsük elő a sütőt, és készítsük elő a sütőformát (vaj/liszt/sütőpapír/semmi).
2. Készítsünk morzsát a kekszből aprítógép, vagy sodrófa segítségével.
3. Öntsük a kekszmorzsához az olvasztott vajat és keverjük össze (lehetséges, hogy kicsit több vajra lesz szükség, a lényeg, hogy ne maradjon száraz). Öntsük a sütőformába, és jól nyomkodjuk le.
4. Egy nagy tálban keverjük össze a kwarkot és a créme fraiche-t. Adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a fahéjat, a juharszirupot, a mandarinok lereszelt héját és fél-1 mandarin levét (attól függően, mennyire híg a massza).
5. Kóstoljuk meg, ha kell édesítsük, fahéjasítsuk, mandarinosítsuk (vigyázzuk a levével, ne csináljunk levest a masszából!).
6. Egyesével dolgozzuk bele a masszába a tojásokat, majd öntsük a kekszes alapra.
7. Süssük addig, amíg megmozgatva már csak a közepe mozog (az eredeti recept 35 percet írt, de én tovább sütöttem, mert még nagyon folyós volt).
8. Vegyük ki a sütőből, hagyjuk kihűlni, majd tegyük a hűtőbe legalább1 órára (erre mindenképpen szükség van, itt nyeri el végleges szilárdságát).

2)      A legízletesebb forralt bor (Jamie Oliver recept átdolgozás)

• 1 üveg bor
• 3 dlvíz (vagy ízlés szerint)
• 4 ek cukor (függ a bor édességétől is)
• 2 mandarin
• 1 narancs
• 1 citrom
• 1 lime
• 3 babérlevél
• 6-8 egész szegfűszeg
• 1 fahéjrúd
• negyed vaníliarúd
• 10-12 reszelésnyi szerecsendió

1. A cukrot egy lábasban világosra karamellizáljuk.
2. Felöntjük 1,5-2 dlborral.
3. Zöldséghámozóval széles darabokat szelünk le a citrusok héjából (kerüljük a fehér részt), mindegyikből 2-3 csíkot.
4. A citrushéjakat, a fűszereket és a mandarinok levét a cukros borhoz adjuk.
5. Kis lángon felforraljuk, majd hagyjuk 5 percig forrni (így egy fűszeres, szirupos alapot kapunk).
6. Ezután felöntjük a maradék borral és vízzel, összemelegítjük, de már nem forraljuk (nehogy elillanjon az alkohol).

 Most csak egy képet, mégis meg lett örökítve (szép mádzsárosan) a hortobágyink, Ferci jóvoltából. Nyálat csorgatni éri :)

 Na, akkor a múlt hétről. Nem történt semmi :D Jó, nem is igaz J

Először is megcsináltam a mogyoróvaj levest. Hát nem lett olyan sajnos, mint amilyen a kórházi volt, viszont nem volt rossz, inkább olyan egzotikus tömény mogyoró íz. Mindenesetre nem csinálok még egyszer :D

Aztán voltam kosáredzésen jupíííí. Nagyon kedvesek a lányok, asszonyok – mert be kell valljam, kissé öreglány típusú csapat, akikkel eddig találkoztam edzésen, azok között 1 ember van rajtam kívül, aki 30 alatti, a többiek felette. De ahhoz képest nem olyan vánszorgós a játék, futnak rendesen, gyorsak a támadások, védekezésben meg kemények, de nem olyan favágósan, mint az otthoni vénlányok szoktak. Szóval pozitív csalódás volt. Már első alkalommal befogadtak, a nevekkel nem volt sok problémám, mindenki Maria, Marian, Marianne vagy ilyesmi. Természetesen egymással hollandul beszélnek, úgyhogy legtöbbször nem értek semmit, de már így a 3. edzés után a feladatokat megértem hollandul is. Na meg dobóversenynél számolni kell hangosan, szintén hollandul, már elég jó vagyok, pláne mikor csak 5ig kell elszámolni :D Edzés végén 5 percig folyamatosan dobunk büntetőt, akkor azért elég sokáig kell számolni és rájöttem, hogy egyes számokat genetikailag képtelen vagyok kimondani. A harmincvalahányas számokat. Egyébként 2x van egy héten edzés, elég későn: hétfő 9, szerda 8, és elég rövid: 75 perc, plusz nincs edző, a csapatkapitány (aki egyben a rangidős, 50+) veti fel mindig a következő feladatot. De szó sincs róla, hogy rossz lenne, csak azért kicsit sok a holtidő, nem ehhez vagyok szokva (lásd Dani edzései tavaly). Ja és megkérdeztem, valóban csak az első osztályra volt kötelező a pályát érintő változás, a többi osztályban majd jövőre festik át. Addig szórom idén a hármasokat még a közeli vonalról :D valószínű… J

Múlt hétfőn megjött az ösztöndíj! J Úgyhogy el is mentünk gyorsan vásárolni, mert már nem volt egy rongyunk sem (igazából sose vóóót…és sosem lesz), amit felvehettünk volna. Nem sok bolt közül lehet itt válogatni, van egy hosszú bevásárló utca ugyan, de természetesen a többség elég drága. Ami otthon is van és megfizethető az a H&M, Zara és Mango. H&Mből kettő is van, mindkettő baromi nagy, ja meg még van egy harmadik csak férfiaknak. Van pár bolt, amik jobbnak néz ki, de ha bemegy az ember kiderül, hogy álcázott kínai. Nem azért, mert bajom van azokkal csak úgy mondom. Itt legalább veszik a fáradtságot a sárgák, hogy normális kinézetűre alakítsák az üzletet. És ne fantáziadúsan „Kínai üzlet”, „Hong Kong” vagy más vágott-szemű névvel illessék az egységet.

Orsival elhatároztuk, hogy ezentúl minden héten csinálunk valami olyan kaját, amit otthon szoktunk enni, de mi soha nem csináltunk még egyedül és normális esetben soha nem is állnánk neki. Fel is írtam pár dolgot: hortobágyi húsos pali, rétes (szigorúan réteslapból), túrógombóc vagy szilvásgombós (valószínűleg utóbbi lesz, mert nem nagyon láttam még olyan túrót, ami nem folyékony…), gnocchi. A múlt heti mission a hortobágyi pali volt. Meghívtuk a fiúkat vacsira, úgyhogy jó nagy adagot kellett csinálni. Egy méretes wokban készült a szószos husi, 3/4ed kiló darált húsból. Érdekes, a Jumboban nem lehet 100% sertés darált húst kapni, 75%-a volt röfi, a maradék marha. Meg ugye a paprika sem volt originále magyar – ki is derült róla, hogy csípős, persze csak miután beleszórtunk egy rakatot. A tejföl sem az igazi szerintem, pláne, hogy a legnagyobb kiszerelés 150 ml-es. De végül csak elkészült, picit csípős volt, de csak annyira, hogy én is elviseltem. A fiúknak nagyon ízlett, Orsinak is, nekem csak azért nem, mert van viszonyítási alapom. Bár rájöttem, hogy Nagymama főztje ízt, ha beledöglök sem tudok produkálni. Így összességében elégedett vagyok a végeredménnyel. A husiból annyi maradt, hogy másnap is elég volt, csak palacsintát kellett hozzá sütni, ezzel a hazai menüvel vártuk Ferit. Lefényképezni egyszer sem sikerült, mert mindig úgy nekiestünk, mi, a kis éhenkórászok.

Pénteken megérkezett Feri J Hozott nekünk otthonról küldött szeretetcsomagot, benne még több téli zoknival, fürdőköpennyel, csokival, lekvárral és pálinkával (még szerencse, mert a készlet már szinte elfogyott). Első körben elvittük Ferit a piacra. Imádta :D mindent megnézett, mindent megvett, teljesen odavolt J

Nagy szakértelemmel kiválasztotta a legérettebb, ámde még nem krémesen puha avokádót az esti szushi vacsihoz (mert ha Feri, akkor szushi). Később kiderült, hogy tök éretlen :D Avokádó nélkül is jó volt, csinált füstölt lazacosat + tonhalasat (sashimi minőségű volt állítólag, de inkább kicsit megsütötte, nehogy baj legyen) nyami J

Estére némi ünneplést terveztünk, meg hogy megmutatjuk Ferinek a helyi éjszakai életet. El is kezdtük a betöltést, erre Feri éjfél körül elaludt a fotelban :D nem aludt előző éjjel, biztos, ami biztos, mert hajnali 6kor indult a repcsije. Mondta, hogy csak egy fél órát…persze…inkább lefektettük 1kor, mi meg elmentünk Orsival. Hamár felvettük a szépruhát és feltettük az arcunkat, nehogy már kárba vesszen! J Jót táncikáltunk, de nem voltak valami sokan egyik helyen sem, sőt 2 hely be is volt zárva, ahová menni szoktunk. Ugyanis kb az össze szórakozóhely egy utcán van, el szoktuk kezdeni az egyik végén és végigmegyünk a 4 jól bevált helyünkön. Ebből az egyik nappal kocsma, éjjel meg az egész tánctérré alakul, nem rossz a zene, bár amikor elkezdik a holland nacionalista zenei blokkjukat, akkor általában elmenekülünk. Bár holland ismerőseink biztatására megtanultuk az egyik ilyen holland szám refrénjét. Nagyon kedves kis dal, Groningenről szól, meg arról, hogy egy fiú, aki épp a barátnőjével indul nyaralni, nagyon nem akar menni, mert annyira szereti Groningent és hiányozni fog neki az Északi Park füve. Kissé bugyután hangzik a szöveg, de elég kedves. Ímé a nóta:

https://www.youtube.com/watch?v=8qeweajI-fA&feature=related

Szóval miután pénteken nem sikerült Ferit bevezetni az éjszakába, kénytelenek voltunk szombaton is elkezdeni a rituálét. Sikerült Ferit leitatni, vagyis nem is kellett nagyon noszogatni, a 3 üveg bor megtette a magáét. Erre azért volt szükség, mert nem igazán olyan zenék mennek errefelé, amit ő szeret, és semmiképp nem akartuk, hogy ne érezze jól magát. Orsi nagy igyekezetében, hogy Ferit orientálatlanná tegye, maga is kissé vidám lett :D Én természetesen absztinens voltam. Nem bírom én ezt az éjszakai életet, pláne 2 nap egymás után. Egyébként marha jó buli lett, sokat táncikáltunk ismét, Ferci megvillantotta techtonik tánctudását is.

Már nem lehetett arra panaszkodni, hogy alig vannak, rengeteg ember mindenhol. De annyira buták/orientálatlanok ezek a nyomi hollandok, cigivel, pohár sörrel a kezükben, hadonászva táncolnak. És természetes leöntenek, sőt engem meg is égetett valami barom, jól belenyomta a cigijét a karomba, a BCG oltás fölé, remélem megmarad a helye… Utálom a dohányosokat! Kívánok az ilyennek kissejtes tüdőrákot!

Tegnap kicsit megöltem magam. Feri el akart menni gyúrni, így felkerestünk egy konditermet. Hercules néven fut :D van egy csomó jó gyúrós gép + cardio részleg. Én utóbbiba vetettem bele magam, jó másfél órát elvoltam ott majd bicajoztam kosáredzésre, onnan meg haza. Kicsit fáradt voltam mire hazaértem. Most meg fáj mindenem, mint az állat. De olyan jóóóó J Vettem 8 alkalmas bérletet a kondiba, mert a kosár nem elég, futni meg már nem nagyon lehet kint, vagy esik vagy fúj a szél vagy hideg van, vagy mindhárom. Pedig jobban szeretek kint futni, igaz, hogy beton, de nem olyan uncsi, még úgy sem, hogy 3 kört kell fussak a kanális mentén, hogy meg legyen a 12 kila, és még a levegő is cserélődik.

Ez az utolsó hét az őszi szemeszter első blokkjából, már csak olyan óra van, ahol a tananyaggal kapcsolatban felmerülő kérdésre válaszol a tanárbácsi. Jövő héten meg vizsga, tanulni kéne. Nagyon. A neuromechanika az hardcore lesz. De legalább az 5 házira összesen a megszerezhető 50 pontból 47et kaptam, ez 1/3ad arányban járul hozzá majd a jegyhez. A másik kurzust leadtuk, mert uncsi volt, tanultuk már otthon, és semmi újat nem mondott. Kivéve 1 azaz egy darab hasznos információt, miszerint az állóképességi teljesítményhez ideális a hideg hőmérséklet, 15 fokban 1 rövidgatyában és pólóban kéne végezni (mértékegységben kifejezve: 1 clo), javasolt a bemelegítés helyett az előhűtés. Próbáljátok ki! J

 Hétfő hajnali 7 óra, teljes sötétség és zuhogó eső. Mondhatom szép kis hét indítás. Orsi korán kelt, elment mérésre a kutatásához, én meg nem tudtam visszaaludni, pedig csak 11kor van órám. Még szerencse, hogy itt gőzölög mellettem az asztalon egy bögre forró „tejeskávé” (szójatej, gabonakávé, nyírfacukor…csak egészségesen :P) a kályhában meg lobog a tűz. Bizony, be kellett fűteni, mert hideg van. Igazából amióta beköltöztünk (szept. 16!) fűtünk alkalmanként, 1 hét volt, amikor 20 fok körül volt a hőmérséklet, akkor nem fűtöttünk. De most „szerencsére” visszatért az ocsmány ősz.

Múlt héten végre rászántam magam és „elindultam” kosárcsapatot keresni, ahol edzhetek/játszhatok. Eddig el tudtam futkosni kint, mert jó idő volt, olyan jókat futottam, jó, párszor majdnem elütöttek, de imádom a hosszútávfutást. De mivel szerdán beütött a tél, meg már amúgy is nagyon hiányzott a gömbölyded forma a kezemből, írtam a két kosárklubnak, akiket egy kedves lány az egyetemről ajánlott. Azt hozzá kell tennem a történethez, hogy itt sokféle sportolási lehetőség van, rengeteg klub, csapat, csak az az egy baj van, hogy az embernek csatlakoznia kell az összegyetemi sport egyesülethez ahhoz, hogy sportolhasson. És ez bizony pénzbe kerül, nem is kevésbe, ezen felül pedig még a csapatnak is kell hozzájárulást fizetni, ami szintén nem kevés, ellenben sok (nem az otthoni havi 5-8 ezer, nem ám). Pláne a kettő együtt! Szóval írtam két puncsolós emailt, hogy nem vagyok tag, mert sokba kerül, de nagyon szeretnék játszani. Az egyikből visszaírtak, hogy álmodozzak csak, hogy tagság nélkül játszom, meg különben is, tele vannak. Anyád…Még szerencse, hogy a másikból egy kedves lány visszaírt, hogy várnak szeretettel. Hát ennek igencsak megörültem. Szerdán már mentem is edzésre, este 8ra. Illetve csak mentem volna. Mert az úúúúgy volt, hogy elindultam szépen fél 8kor a 4 kilométerre lévő csarnokba. Gondoltam magamban, hogy 4 km-t 20 perc alatt futok le, akkor bőven odaérek annyi idő alatt bicajjal. Még nem jártam arra, ez valami furcsa kerület volt, úgyhogy vittem térképet. Csakhogy az elemek ellenem fordultak, úgy fújt a szél, hogy alig bírtam tekerni, ráadásul mikor megálltam, hogy megnézzem merre is megyek, kifújta a kezemből a térképet. Az iphone-os térkép + persze internet nélkül nem működik. Komédia. Murphy. Vagy amit akarsz. Felhívtam Orsit, hogy ugyan adjon már nekem legyen szíves telefonos navigációt. Ez működött is egy darabig, rávezetett egy bicikliútra, amin kb. 1 km-t kellett volna mennem a kanális mentén, aztán ahol a sín, ott átkelni a hídon. De én nem láttam semmiféle vasutat, úgyhogy mentem szépen. Már az is gyanús lett, hogy 20 perce tekerek, az meg pláne, hogy a bicikliút bement a susnyásba, se világítás, se házak közel s távol, egy ipartelep kezdett körvonalazódni (otthon megnéztem a térképen, már szinte kívül voltam a városon). HazudNÁK ha azt mondanám, hogy nem féltem. Gyorsan visszafordultam és pánikszerűen tekertem hazafelé, Alberto Contador hozzám képest lófüle volt a Tour-on :D Az egyetlen pozitívuma a történetnek az volt, hogy hazafelé találtam egy utcai fotókiállítást csak és kizárólag malacokról J (persze, amikor szombaton elmentünk megnézni, már nem volt ott…)

De nem adtam fel a kosár dolgot, holmi eltévedés nem tántoríthat el. Úgyhogy pénteken elindultunk Orsival ketten, 3 térképpel, hogy odataláljunk, mert meccse volt a leendő csapatomnak. Jelentem sikerült, megtaláltuk valahára. Bár a gyökér gugli maps felcserélte az utca számozását, úgyhogy először az utca rossz végére mentünk, és azért nem mindegy, hogy 1es vagy 150es szám alá megyünk…Bementünk a terembe, megcsapott az imádott kosárszag <3 Egész másra számítottam, tök kicsi a csapat. Mármint vannak magasak, 1-2en, de úgy összességében kicsik. Ami abban az országban, ahol a legnagyobb az átlagmagasság, nekem szokatlan. De az ellenfél sem volt nagyobb. Fura. Itt is lehetek center, csodálatos. A meccs egyébként nem volt nagy szám, végig vezettünk (ha mondhatom így), nem sokkal, még akár szorosnak és izgalmasnak is mondhatnám a meccset. Néha elkapott a hév és szurkoltam (valójában a bírókat szidtam, magyarul). Viszont rá kellett döbbennem, hogy itt kicsit mások a szabályok. A visszajátszás és a három másodperc mind a mi régi szabályaink szerint mennek. Plusz trapéz a trapéz, nincs no charge, még közeli a 3as. Teljesen abban a hitben voltam, hogy ez egész Európában megváltoztak ezek a szabályok, de ahogy egy jól értesült kolleganőm, Ren mondotta volt, csak nemzetközi színtérre vonatkozóan volt kötelező a szabálymódosítás, a nemzeti bajnokságokba lehet, hogy nem importálták, vagy csak az első osztályokra.

A hétvégén találkoztunk a helyi első osztályú kosárcsapattal is (végre láttunk sportolókat és nem csak egyetemistákat!). Gas Terra Flames néven futnak és a hazai első osztály élvonalában vannak. Szombat éjjel egy szórakozóhelyen voltunk, ott ropták ők is. Sejtettük, hogy kosarasok, mert még az átlagnál is magasabbak voltak, meg amerikai fejük volt. Ünnepeltek, egy ponttal nyertek a rivális csapat ellen. Meccsre is akartunk menni, de elég drága. Majd ha megjön az ösztöndíj. Akkor még focimeccsre is elmegyünk! :D

Csütörtökön megjött végre az UMCG kártyám. Ez a kártya az, ami a kórházi dolgozóknak, kutatóknak, egészségügyi dolgot tanuló diákoknak jár. Nekünk is, mert a humán mozgástudományt az egészségügyhöz csapták. Igazából nincs rá szükségünk, mert nincs dolgunk a kórházban, de két nagyon fontos dolgot tudunk csinálni vele. Az egyik az, hogy kórházi köpenyt tudunk vele szerezni. Ez egy automatából jön a falból. Amikor megkapod a kártyát, akkor betáplálják a méreteidet és csak odamész az automatához, lecsipogtatod a kártyát és tátám már jön is a méretedre szabott ruha. Napi 2x tudsz így ruhát szerezni. Aztán a nap végén szintén a falban lévő automatába leadni. Még mosni sem kell, imádnivaló J Na ezaz, amire nem használjuk. A másik fontos funkció az étkezés. Pénz kell a kártyára tölteni a megfelelő automatából (igen, minden automatizált) és már ehetsz is kedvezményesen a kórház „menzáján”. Elég jól néz ki, keringsz a kis tálcáddal a különböző pultok között és összeválogatod, h mit szeretnél enni. Van 1-1 féle húsos, húsmentes és tésztaétel, levesek, szendvicsek, fritőzös cuccok, sali, péksüti, tejtermékek, gyümik, minden, amit csak szeretnél J Amint megkaptam a kártyát gyorsan ki is próbáltuk a kajáldát. Ettünk csirkés mogyorólevest. És imádtuk. Meg is akartuk csinálni a hétvégén, de nem kellett, mert még volt kajánk, úgyhogy ez a mai nap feladat lesz, lehet, hogy még suli előtt megcsinálom. Így Orsi sem hal éhen, ha valaha hazaér a mérésről. Majd megírom a receptet, ha jó lett :D (nehogy gasztroblog legyen ebből :O)

Ha már kaja, ettünk pár fini dolgot a legutóbbi bejegyzésem óta. Felfedeztem egy újabb helyi finomságot: a mazsolás zsemlét. Abszurdan mazsolás! És isteni finom. Így kell fogyasztani:

Szombat este meg a fiúk sütöttek nekünk pizzát, ők csinálták a tésztát is! Még amikor a kábelt vettük, akkor beszéltük meg, hogy cserébe ők majd csinálnak nekünk vacsit valamikor. Ez lett belőle. Mondjuk kicsit bélák voltak, mert nem tepsibe tették, hanem sütőpapírra a sütőrácsra és az egyik széle ráégett a sütő oldalára. Amit persze elfelejtettek(?) letakarítani. Így amikor ma hajnalban Orsi sütött magának egy bucit, bekapcsolt a füstjelző az odakozmált sajt miatt. Én nem hallottam, de Márknak jó kis ébresztő lehetett így 6kor :D (meg is éremelte, ha már nem takarították le :P) A pizzavacsiból kellemes este kerekedett, volt bor, sör, gin-tonic, chips, átjött Márk egy haverja, Simon. Teljes nevén Simon Kock. Egész este az ő nevéből csináltunk viccet: Semen Cock :D 1kor bebicajoztunk(!) a belvárosba Orsival + Michivel (szegény, nagyon fáradt volt, de hősiesen jött velünk) és jól elmentünk táncikálni J Michi is ropta rendesen, ahogy kell, bár végül előbb lelépett.

Marc + Simon otthon maradtak, chillingeltek (nem csilingeltek, nem csengők) a nappalinkban, megkértem Marcot, ha elmennek majd kapcsolja le a fűtést. Mikor hazaértünk hajnali 6kor nagyon fáztunk, be akartam kapcsolni. De nem működött! Nem volt benne gáz, nem gyulladt be. Fúúú, úgy szidtuk Márkot, hogy nem igaz. Nagy fagyva, 3 pulcsiban lefeküdtünk aludni. Délben jön be Michi ordítva, hogy lányok ébresztő. Mondom, mi a …?! Erre mondja, hogy kész a palacsinta. Hohóóóóó! J Több se kellett, keltünk is fel. Elbandáztunk szépen a konyhában, finom, friss, meleg palacsinták társaságában J Aztán kiderült, hogy nem is Márk volt a tettes a fűtésben, hanem Michi, mert még fennvoltak Márkék, mikor hazaért, ő is csatlakozott hozzájuk és mikor lejöttek együtt, akkor ő kapcsolta le a fűtést. Illetve csak kapcsolta volna le, mert nem tudta hogyan kell, ha lecsavarta, akkor maradt az őrláng. Így egyszerűbbnek látta elzárni a gázt. A gyökér…Mindegy, kijavította a palacsintával J Meg tegnap este csinált egy kuka szörnyet :D Vicces gyerek J

P.S.: a múlt 7en a fészbúk ismerőseim két táborra oszlottak. Az egyik tábor Steve Jobs halálát postolta. A másik, riposztolva erre az aradi vértanúk nevét. Aztán kezdett elfajulni a helyzet, az utóbbi tábor szidta az előbbit. Nagyon képmutatónak tartom az egészet. Biztos vagyok benne, hogy valaki valahol olvasta egy ősnacinalista írását a neten, hogy magyarok vagyunk az aradi vértanúkra kell emlékeznünk stb. És abban is biztos vagyok, hogy ha nem alakult volna ki ez az ellentét, akkor soha a büdös életben nem guglizza be a vértanúk nevét és nem kontrolcé-kontrolvézi be fészbúk státusznak (tisztelet a kivételnek, aki fejből tudja és helyesen le is tudja írni!). De megkockáztatom, hogy az is biztos, hogy iskolában még ezek az emberek is utálták a megemlékezős műsorokat, maximum azért szerették, mert akkor nem kellett órára járni. Steve Jobs most hunyt el, arról nem tehet, hogy egy nappal okt. 6. előtt és így vált aktualitássá okt. 6-ra. AKTUALITÁSSÁ, értsd mit jelent ez a szó. Bár volt ismerősöm, aki ezt is eltúlozta…Egy szóval képmutatás az egész. Én nem tartozom sehová, nekem jobb dolgom is van ennél. Sajnálom, akinek nincs.

 A héten 2 nyakatekert sztori is történt velünk.

Először is itt van Michi nője és kisfia. 8 hónapos, elég jól fejlett. Mármint a gyerek. Az első napokban még nem sírt sokat, de így a hétvégén már eléggé. Egyébként megvolt az első konfliktus is Michi és köztünk. Ugyanis, 2 nap működés után, az új router+modemünk feladta a működést, legalábbis ezt gondoltuk mi. Van a házban 3 telefonbedugósdoboz, kipróbáltuk 2ben, megállapítottuk, hogy a routerrel lehet a gond. 4 napig internet nélkül voltunk, mert ezek a szerencsétlen fiúk nem bírták elintézni a szolgáltatóval a dolgot a hétvége előtt. (Hogy miért nem intéztük mi? Mert Márk nevén van az internet.) Hétfőn bevittük a műszert a szolgáltatóhoz, azt mondták, hogy nem tudnak segíteni, mert nem tartanak másikat, hívjunk fel egy számot. Hazamentünk nagy szomorúan. De ezek a kis leleményes fiúk, mielőtt telefonáltak volna, kipróbálták a 3. dobozba bedugni, ami történetesen Michi szobájában van. És láss csodát, működött! J Rá is ugrottuk a netre, 4 nap kvázi elvonás után, mindenki csinálta a dolgát, amikor hirtelen elment megint. Ez a pillanat egybe esett azzal, hogy Michi kiscsaládja megérkezett. Gyanús lett, hogy Michi egyszerűen kihúzta a modemet. És tényleg! Mert az elektroszmog árt a gyereknek. Na köszi. Nem az a baj, hanem hogy Orsival mindkettőnknek bele kellett ásni magunkat a szakirodalom rengetegébe a kutatásunkhoz. Illetve kellett volna, mert ugye net nélkül ez nem nagyon megy. Baromira kiakadtunk. Először Orsi még lelkes volt, hogy kisbaba itt, de jó, milyen jó lesz. Hát én nem voltam ilyen lelkes, tudtam, hogy valami rossz lesz. És nem igazam lett?! Felvállaltam, hogy konfrontálódom Apucival, mert ez így nem állapot. Megmondtam neki, hogy kell nekünk a net. Mint ahogy neki is kell a tanuláshoz. Azt mondta, hogy felőle mehet a net, csak a szobája ajtaján kívül legyen a router. Talán az ajtón nem megy át jel?! … Úgyhogy kedd-szerdán akkor volt internet, amikor Apu bekapcsolta. Valamit tenni kellett. Elmentünk venni egy hosszú kábelt, amivel ki tudjuk hozni a routert a szobából. De azt mondta a műszaki boltos srác, hogy a hosszú kábel nem fog működni, instabil lesz a kapcsolat, de azért kipróbálhatjuk. Még szép, hogy kipróbáljuk! Kihoztuk a szobából és csak úgy hasít a világháló! Úgyhogy sok mérgelődés után ezt is sikerült megoldani J

A másik sztori iskolai. Van az a bizonyos neuromechanika nevű tárgyunk. Nagyon izgi, de nagyon nehéz. Kell hozzá sok matek, programozni is kell meg minden. És ebből a tárgyból a rendes órák mellett van minden héten egy fakultatív gyakorlati óra is, ahol a tanár segít a házi megoldásában, amit minden szerdánként ad fel és szombat reggelig kell megcsinálni. Eddig még egyszer sem voltunk bent, de a héten nagyon be akartunk menni, mert nem bírtuk megcsinálni a házit. Bementünk a terembe, ahová ki volt írva. Jöttek is páran a csoportból, de aztán se szó, se beszéd elmentek. Biztos meggondolták magukat. Vagy mégsem, mert egy idő után azért gyanús lett, hogy se tanár, se diák nincs körülöttünk. Megnéztük a nestort, másik termet írt: 263. Csakhogy itt egy termet 8 azaz nyolc darab szám jelöl. Kettő az épületet, kettő a szárnyat, kettő az emeletet, kettő a termet. Mint egy labirintus. Már eltévedtünk párszor. Szóval a 263-as számmal nem sokat tudtunk kezdeni, nem találtuk meg. Írtam a tanárnak, hogy itt vagyunk, nem találjuk, mert tudtam, hogy az ipadje mindig nála van, csak be van kapcsolva a push funkció az emailnél. De nem írt vissza. Keringtünk egy darabig, kerestük a tanárt is az irodájában, de semmi. Délután láttam csak (amikor sikerült beüzemelni az új kábelt…), hogy írt, hogy melyik terem, menjünk, mert segít. Aztán még egy emil, hogy hívott minket, írt emailt, miért nem válaszoltunk, mert ő sok energiát ölt abba, hogy segítsen nekünk. Ez egyfelől nagyon kedves és furcsa is, mert otthon ezt nem szokás, másrészt, nem azért nem válaszoltunk, mert nem akartunk. Ha nem vagyok netnél, akkor nem tudok levelet nézni (mert telefonról nem fogok netezni, azt is elmondom mindjárt, hogy miért) + ha a magyar számunkat hívja, akkor aztán tényleg nem ér el minket. Szóval kicsit össze voltam zavarodva, mert egyrészt meghatódtam, hogy ennyi mindent tesz értünk, másrészt mert olyanokért tesz szemrehányást, amikről aztán igazán nem tehetünk. Na mindegy, visszaírtam, hogy nem akarunk kifogásokat gyártani, megtettünk mindent, ami tőlünk telt, de sehogy sem sikerült odatalálni, esetleg tudna-e egy másik időpontot adni. Akkor megint lecseszett, hogy miért nem adom meg a számomat vagy miért nem hívom fel, hiszen minden email végén ott van a száma. Itt leesett az állam. Én semmiképp sem akartam vele beszélni telefonon, egyrészt mert már ciki a szituáció, másrészt ez aztán tényleg nem szokás otthon. Előhúztam a joker kártyát és megírtam neki, hogy ez a mi kultúránkban nem megszokott, kínos lenne nekünk telefonon beszélni, lehetne-e emailben egy időpontot egyeztetni. És szombat délelőttre a lakására hívott minket. Hát itt végképp elámultunk. Hogy lehet valaki ennyire segítőkész?! Ez nagyon durva. Úgyhogy a péntek estét tanulással töltöttük (miután a nap megelőző részét józanodással :D), de még így is úgy éreztük, hogy égő lesz semmit nem érteni. De aztán annyira nem volt rossz, valahogy megoldottuk nála a feladatot (a tanár úr sok segítségével). És most nézem, hogy megadta rá a 10ből 10 pontot. Nem akarom elhinni! J Egyébként nagyon jófej a professzor bácsi, még beszélgettünk kicsit utána, kulturális különbségekről + minden féléről, adott pár útmutatást, amivel könnyebb lehet az ittlétünk, az integrációnk.

Végülis minden jó lett.

Happy end mindig, mint a mesében J

És hogy miért nem netezek mobilról? Mikor megvettük a holland sim kártyánkat feltöltöttem szépen a telefonomat (mert feltöltőkártyás vagyok újra, nosztalgia). De egy nap alatt elfogyott róla a lóvé. Nem nagyon értettem, hogy miért, mert nem neteztem, nem telefonáltam, írtam kb 3 smst, ennyi volt. Láttam, hogy bekapcsolva maradt a 3G, gondoltam biztos az volt a baj, hiába nem használtam, biztos csatlakozva volt. Feltöltöttem megint. Megint lemerült 1 nap alatt. Na akkor már ideges lettem. Bementem a vodába és a csávó felvilágosított, hogy az én kedves kis almás telefonom mindenáron csatlakozni akar valamilyen nethez, hiába kapcsoltam ki a 3G-t, a Hollandiában található 2G-hez csatlakozik. Egyszerűen lételeme a telefonnak, hogy netezzen. Úgyhogy minden nettel kapcsolatos dolgot kikapcsoltam, töröltem stb. Nincs az az isten, hogy erről én netezzek. Mondjuk ha van wifi, akkor tudom használni így is, de laptopról mégiscsak kényelmesebb.

Szombaton voltunk templomban. Én, az ateista. Van egy templom (Jozefkerk avagy József templom), ami mellett minden nap elmegyünk, kívülről nagyon szép, kis vörös téglás, elég nagy is, főhajó oldalhajókkal, de azt meg nem mondom, hogy milyen stílusirányzat J Egyik nap lelassítottunk, hogy meglessük, hogy be lehet-e menni belülről is megnézni. Akkor láttuk, hogy szombat 5kor angol nyelvű mise van. Orsi vallásos suliba járt, szinte már hiányzott neki egy jó kis templom (ez valójában nem igaz), úgyhogy kitaláltuk, hogy elmegyünk. Nem volt olyan jó, a pap iszonyú akcentussal beszélt, egy szót értettem, amit állandóan elmondott: a vineyard. Ezzel kapcsolatos volt a szentlecke, valami szőlő, amit gondoztak, de mégsem termett rendesen vagy valami ilyesmi. Meg mindenki túlbuzgó volt, állandóan állni kellett, én nem emlékszem rá, hogy otthon ennyit kell állni a misén. Egyébként nem tudtuk a szöveget angolul, mikor felismertem a hiszekegyet + a miatyánkat, elmondtam magyarul. A templom belülről nagyon giccses, kicsit elvitték magukat a díszítéssel. Sebaj, voltunk itt is.

Legközelebb a Martini templomba megyünk, az a legnagyobb templom itt, kívülről csodás. Majd vasárnap délelőtt megyünk, szerintem teljesen mindegy, hogy angolul vagy hollandul nem tudjuk a szöveget, biztos nagyon szép, amikor ilyen nagyszabású mise van, sok emberrel. Annak ellenére, hogy nem adok magasztos felhangot a templomi látogatásunknak, azért valahol kicsit megérintett. Meg tudom érteni, hogy miért fordulnak Istenhez, járnak templomba. Otthon eszembe sem jutott volna betenni a lábam egy misére. De itt a szeretteim nélkül vagyok, nem vagyok olyan erős, ha nem lenne más, lehet, hogy ebbe menekülnék én is. Örülök, hogy Orsival vagyok itt, ha ránézek, akkor érzem, hogy nem vagyok egyedül J

 Lassan 3 hete, hogy itt vagyunk, de mostanra rendeződött úgy minden, hogy végre leüljek nyugodtan és elmeséljem itteni életünk történetét :D Visszamenőleg lesz, össze-vissza, jó hosszan. De így legalább nem kell mindenkinek leírnom levélben :D jó, tudom, kontrolcé+kontrolvé, de az milyen máááá ;)

Szeptember 7én hajnali fél 3kor indultunk Veszprémből, 4re ott voltunk Ferihegyen…bocsánat, a Liszt Ferenc repülőtéren (elegem van ezekből az átnevezésekből, remélem míg itt vagyok legalább az országunk nevét meghagyják…). Baromi izgatott voltam, mert még csak 1x repültem ezelőtt, arra sem emlékszem :D rutintalanságom okozta azt is, hogy teljesen kétségbe voltam esve, mert a kézipoggyászom kicsit nagyobb volt a megengedettnél, a benne lévő folyadékok sem voltak külön csomagolva. De nem volt akkora szigor, mint képzeltem, legközelebb nem csinálok ekkora ügyet az egészből. De természetesen becsipogtam a kapuban, a zsebem legmélyén felejtett hullámcsat…meg a cipőm talpa is becsippant. Na akkor kicsit megijedtem, mert rájöttem, hogy turis a cipőm, akármi lehet benne. De nem volt :D a váróban láttuk Takács Nicholast. Kicsi. Kávé aztán irány a gép. Orsi izgult. Én is. Azon, hogy ne duguljon be a fülem, mert csak az rémlik az egyetlen repülős kalandomból, hogy 3 napig be volt dugulva a fülem és rettenetesen fájt. Úgyhogy bevettem vagy 5 rágót és kérődztem, mint egy boci. Leszállásnál még 3 rágót be, úristen, hogy fájt nekem az a 20 perc amíg ereszkedtünk?! Azt hittem, hogy szétreped a dobhártyám. De nem J

Eindhovenben ahogy kiléptünk a reptér épületéből egyből fűszag csapott meg. És most nem viccelek. Busz a vasútállomásig. Irány Utrecht. A vonat szuper volt, főleg az otthonihoz viszonyítva, 2 emeletes. Csak nem fértünk el az üléssorok között a nagy csomagjainkkal. Itt jegyezném meg, hogy az én mértes jószágom hivatalosan is nehéznek volt nyilvánítva a maga kis 27 kilójával. Úgyhogy az ajtónál ácsorogtunk. Utrechtben átszállás. Megint ajtónál ácsorgás. Ami egyébként nem is lett volna baj, de összesen 3 órát vonatoztunk. Mind1, kókemények voltunk ;)

Vééééégre Groningen. Az állomáson kisebb sokk: rengeteg bicikli. Nem lehet elmondani mennyi. De hogy mit is csináljunk?! Elindultunk valamerre, hátha lesz valami. Az első útba eső kávézóba bevettük magunkat, internet elő, nézzünk szállást címszóval. Szállásfoglalás pipa. Nagy naivan 2 éjszakára, mondván annyi idő alatt csak találunk valami albit…ahhha…végigmásztuk a belvárost a csomagjainkkal, mert a holland nyelv valami botrányos, össze-vissza krákognak és félreértettük a címet. De végül csak megtaláltuk. Azt hiszem ennyi volt aznapra, sétáltunk még egyet, meg neteztünk ezerrel szállást keresvén.

Másnap egyetem, internesülen ofísz, üdvözlő csomag kiadványokkal, térképpel, caramel waffellel (nyammmmííííí). Szálláskeresés. Este menjünk bulizni fless. Hát menjünk! J De sajnos nem tudtuk, hogy a rendes boltban nem lehet rendes alkoholt kapni. Csak limonádékat. Úgyhogy nem sikerült teljesen stresszmentesíteni, de azért irány a belváros. Azaz 3 utcával arrébb :D ekkor szembesültünk először, hogy ezek a hollandok aztán tudnak bulizni! Mindenki asztalon meg egyéb magaslatokon táncolt, fiúk-lányok pólót ledobva! Tudnak élni, nem mondom J viszont a zene…borzalom! Ezek vagy nem ismerik a jó kis táncikálós számokat vagy direkt kerülik őket. A dj-k képességeiről már nem is beszélve. Olyan számokat tudnak egymás után „keverni”, hogy égnek áll az ember haja, ha akár kicsit is orientált. Meg sok a holland szám. Rettenetesen rosszak. Semmi átmenet a számok között. Kb mintha én itthon elkezdenék Windows Media playerben nyomogatni, David Getta után Fenyő Mikit. Ez a része a dolgoknak, amit még mindig nem bírtam megszokni, pedig már voltunk párszor szórkozni ;) Nem is hiszem, hogy valaha meg fogom szokni. Nem akarom!

Péntek kivételesen szálláskereséssel telt, sikerült még egy éjszakát foglalni a hotelban, viszont szombatra tele voltak, nemcsak ők, kb minden hely a városban, úgyhogy elég érdekesnek ígérkezett a szituáció, hogy hol a manóban fogunk aludni szombaton. Beütött a One night only effektus. Orsi írt fb-on egy Free housing in Groningen nevű csoportba, hogy 2 leány szállást keres. „Felkarolt” minket egy feka csávó, hogy ő tud segíteni, vannak barátai, akik adnak ki szobát, megkérdezi őket. De kedves J Meg ha már itt tartunk, akkor szombatra be tud minket fogadni. De gyanús :D Mondjuk sok más választásunk nem volt. Úgyhogy szombaton az összes cuccunkkal elmentünk ehhez a csávóhoz (nevezzük Bélának), akit nem ismerünk, egyáltalán nem, ki a helyi Bronxba. Kedves kis külváros, meglehetősen kevés fehér emberrel. Nem azt mondom, hogy féltem, de hát nem volt olyan jó érzés. Ültünk Bélánál, nem is tudtuk, hogy mit keresünk ott, annyira abszurd volt az egész. Aztán kiderült, hogy csak egyikünk tud nála aludni, a másikunknak a haverjánál kell aludnia a szomszédban. Csodás! Itt kezdtem el egy picit félni. Felvállaltam, hogy átmegyek a másik csávóhoz (szintén feka, nevezzük Dezsőnek), mert emez szemmel láthatóan odavolt Orsiért. Dezső focista, elég jófej volt, hamar megtört a jég, jól elcsevegtünk. Szerencsétlen Orsit meg eközben megtámadta Béla, sms-ben kért segítséget. Mondtam Dezsőnek, hogy ez így nem lesz jó. Kedvesen felajánlotta, hogy menekítsük át Orsit, aludhat ő is itt. Piros pont Dezsőnek. Nagyon rosszul éreztem magam az egész helyzetben. Még mindig nagyon rossz érzésem van, ha visszagondolok arra a napra. Orsi átjött és egyszerűen nem tudtunk mit csinálni, nem akartunk ott maradni, kitaláltuk, hogy elmegyünk bulizni. Feszültségoldás után elindultunk, elhatároztuk, hogy végigvisszük az estét (értsd: csak világosban megyünk haza), mert nem akarunk ott aludni. Tulajdonképpen hatalmas buli lett, mi is táncoltunk mindenhol, asztalon, pultos, ahol csak volt hely. És sikerült hajnali 6kor „haza”indulni. Másnap illetve aznap amilyen hamar csak lehetett elhúztunk onnan, mert bár nagy kegyesen felajánlották, hogy addig maradunk, ameddig csak akarunk, nem kívántunk élni az ajánlattal. 2 couchsurf host leány, akik tavaly a sorstársainkat is befogadták szerencsére minket is tudtak fogadni, de csak vasárnap estétől. Úgyhogy a vasárnapot csövezéssel töltöttük. Csomagokkal másztuk végig a várost, pályaudvaron kajáltunk, tereken ültünk és fagyoskodtunk. Mert ami még borzalom itt a zenén és a krákogó nyelven kívül, az az idő. Undorító. Eljöttünk otthonról a 26-30 fokból itt meg kiszúrják a szemünket 14 fokkal. Meg esővel. Állandóan. Minden nap fájdítom a szívemet az otthoni időjárással. Bár most nem panaszokodom, mert 4 napja 20 fok van, jeeeeee.

Szóval Anne és Danielle befogadott minket, hihetetlenül jó lakásuk van a belváros közepén. És annyira kedvesek, hogy el sem tudom mondani. Furcsa ez nekem, hogy annyira nyitottak, egyenesek, közvetlenek az emberek. De nagyon tetszik. A szórakozóhelyen sem az van, mint otthon, hogy a sok részeg barom fütyül, mint egy kutyának, aládnyúl, beszól meg ilyenek. Itt szugerálnak + mosolyognak először, aztán odajönnek. És egyáltalán nem tolakodóak. Kérdeznek vagy mondanak valamit, amit sosem értünk, pedig baromi kíváncsi lennék, hogy mi a hódítós szövegük. De hát kiderül, hogy nem tudunk hollandul, aztán jön a szokásos téma, hogy honnan jöttünk, mit csinálunk, miért pont ide stb. Néha összekeverik Hungáriát Bulgáriával, mondják nekem, hogy Sunny beach, mondom aha persze, te sem jártál földrajzra…vagy süket vagy…

Na de , back to the story. 12én 7főn találkoztunk a kutatós bácsikkal, megbeszélni a témát. Kiderült, hogy ők öregedésben utaznak, ami minket nem különösebben érdekel. Még. De ők is annyira kedvesek voltak, mondták, hogy felveszik a kapcsolatot másokkal, hogy milyen témák vannak még máshol. Meg az oktatásszervező lány is cukor, mindenben, de tényleg mindenben segít. Elintézték, hogy szerdán már járhassunk isibe J Neuromechanika és Physiology of training and exercise nevű kurzusokat vettük fel. Utóbbi kicsit lerágott csont már, előbbi meg inkább matek és programozás. De imádom <3 Mivel már a második hétben jártunk, már volt is „házifeladat”, amiket péntekre kellett volna leadni. Írtunk a professzoroknak, hogy későn kapcsolódtunk be, nem tudtuk még felvenni a fonalat és ők is annyira segítőkészek voltak, az egyik adott haladékot, a másik meg beírta nekünk a jegyet, mintha megcsináltuk volna, asszem kb közepesre. Sőt el is jött velünk, és megmutatta, hogy kell a szoftvert használni. El sem hiszem, hogy itt ennyire emberségesek, nem ám úgy, mit otthon. Itt igazán a tudást szeretnék átadni, érdekeltek abban, hogy tanuljunk, fejlődjünk. Ez otthon miért nincs így?! Egyébként itt más az oktatás struktúrája. Itt is 2 szemeszter van, de minden szemeszter 2 blokkra van osztva. Az első blokknak október végén van vége, akkor kell vizsgázni, csak egy vizsgaidőpont van, meg egy UV. És van egy nestor nevű csoda, olyan kicsit mint a neptun, de sokkal jobb, oda töltik fel a tanárok a házikat, előadásanyagot, irodalmakat. Még a cikkeket is. Nem ám az van, hogy keresd meg te, aztán lásd meg, hogy nem tudod elolvasni, mert fizetni kell érte. Veszi a „fáradtságot”, hogy a kezedbe adja. És itt a szorgalmi időszakban is kell dolgozni. Vannak feladatok, olvasmányok. Furcsa :D de hasznos J Egyébként az órák nem sokban térnek el az otthonitól. Powerpointos előadások. És jók. Nekem most ez a Neuromechanika a kedvencem. Kicsit undi a professzor, büdi meg minden, olyan tipikus tudós feje van. De rendkívül kedves. Ma meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e velünk. Van egy kedvenc mondása, amit minden órán elsüt párszor: „when shit hits the fan” :D szabadfordításban amikor a kaki a ventilláronak csapódik…hmmm…szemléletes J Ő volt az, aki 10ből 7 pontot adott az első házinkra. Anélkül, hogy megcsináltuk volna. Bár azt hiszem elég hülyének néz, mert mikor megmutatta, hogy mit kéne csinálni, akkor az egyik megoldás az átlagolás volt amikoris én váltig állítottam, h „add them and then multiply by 2”. Meg voltam győződve, hogy azt mondom, hogy elosztom 2vel. Nem értettem, hogy miért nem tetszik neki. Aztán inkább leírtam. És akkor jöttem rá, hogy én végig szorzást mondtam. Rendkívül hülyének nézhetett, nagyon ciki J De a második házim 10ből 10 pontos lett :P egy mozgás szimulációban kell átírni kódokat, hogy máshogy mozogjon. El lehet képzelni, hogy én mennyit értek forráskódokhoz meg ilyenekhez…

Szóval ezen a téren már sínen voltunk, biztonságos és kellemes helyen voltunk Anne-éknál, de azért még mindig bőröndből éltünk, úgyhogy nagyon rajta voltunk a leendő otthonunk keresésén. Na itt elmondanám, hogy ez itt hogy is zajlik. Vagy ismersz valakit, aki ismer valakit, aki kivett többedmagával egy nagyobb lakást, amiben van kiadó szoba. Ez a ritka. Vagy vannak honlapok illetve ügynökségek, akikhez regisztrálni kell, és úgy tudsz nézegetni lakásokat, szobákat, stúdiót, apartmant (nem is igazán tudom, hogy mi a különbség ezek között). Mert itt aztán mindenféle kombináció létezik. Van szoba fürdővel, vagy WC-vel, vagy konyhával. Ez utóbbi a „kedvencem”. Egy nagy ház, hatalmas szobákkal, minden szobában külön konyha, de a fürdő-WC megosztott. Mi ez???? Otthon elképzeltem, hogy itt is van olyan, mint a suliban nálunk, hogy hirdetőtáblán ki vannak írva, hogy lakótársat keres, kiadó lakás meg ilyenek. De tévedtem. Pedig az mindenkinek jobb, a kiadó sem fizet az ügynökségnek + te sem fizetsz az ügynökségnek. Ja és hogy nem akarják kiadni általában 2 embernek. Hiába nagy a szoba (pl.: 30 nm), sőt még külön nappali+ hálóra is oszlik, akkor is csak 1 ember. Nem tudom mit lovagolnak ezek a hollandok, a privát szférán. Baromi jó lehet egyedül minden este egy hatalmas szobában… Úgyhogy bevetettünk pár dolgot. Testvérek voltunk kezdetben, nem volt nehéz, ugyanolyan vezetéknévvel. Az nem jött be. Jött a B terv: meleg pár. Itt toleránsak. Így szereztük a kis otthonunkat is J Regisztráltunk egy rakat honlapra, persze pénzért. De végül a karma volt az! Egyszer eltévedtünk a városban, egy ügynökséget kerestünk, amit kinéztünk neten, amikor belebotlottunk ebbe az ügynökségbe. Bementünk, megmondtuk, hogy 2 embernek, 3 hónapra kellene valami (ez a másik probléma a 2 ember 1 szobában szituáció mellett, hogy ilyen rövid időre kellene, mert itt általában 1 éves szerződéseket kötnek). Mondták, jó, nézzük a honlapot. Néztük. Megláttuk. Kedves kis padlásszoba. Írtunk rá, hogy megnéznénk (ez volt kb a 100. reagálásunk különböző helyekre, legtöbbről persze nem jött válasz). Hívtak, hogy másnap. Hajajjjjj J Annyira cuki volt, beleszerettünk egyből. Az árába kevésbé. Mondtuk, hogy meggondoljuk. Másnap felhívtam az ügynök csávót, „nyelvújító” Pascalt (a kulcsmásoló boltra kitalálta azt a szót, hogy copy shop). Kérdeztem, hogy azonnal beköltözhetünk-e? Na akkor jött rá, hogy 2 embernek 3 hónapra. Azt hitte addig, hogy 1 ember 1 évre. Mondta, hogy megkérdezi a tulajt. Már teljesen lemondtunk róla. De nem, így is belementek. Persze még emeltek az áron, mondván, hogy két ember. Sokáig gondolkoztunk, költségvetettünk, rettenetesen drága (le sem merem írni, átszámolva kb 200 ezer, otthon abból már valami luxuslakást bérelnénk Budán!). Igazából a többi sem olcsóbb. Sőt! Meg választásunk sem volt. Meg beleszerettünk. Úgyhogy 1,5 héttel az érkezés után beköltöztünk J Azt mondták, hogy elég hamar találtuk, mindenki 2-3 hetet mondott legalább. Karma J 2 német srác a lakótásunk. Elképzeltük, hogy 2 gyönyörű, magas, német szőkeség. Hát nem :D Első találkozásunk érdekes volt. Beléptünk, mondtuk, hogy megjöttek az új szobatársaitok. Erre kiakadtak, hogy 2?! Első kérdésük: megfelelő ez 2 embernek? Igeeeeen!!!!! De legalább a csomagokat segítettek felvinni. Fel bizony. Ugyanis nincs földszintünk. Belépsz az ajtón, egyből halálos lépcsősor az elsőre, ahol a srácok szobája, a WC, a konyha + a fürdő van. Utóbbi kettő csak egy textilfüggönnyel van elválasztva :D És bojleres, ha tusolsz és valaki máshol megnyitja a vizet, akkor bizony baj van. De a konyha baromi jó, minden van benne, meg igazából az egész ház fel van szerelve mindennel, törölközőktől elkezdve a szárítón át, porszívó, minden lófüle. A fűtést minden szobában kis gázkályha adja. Elég romantikus, mert nem ilyen szocreál konvektor (bár a működési elve ugyanaz), hanem kandallóra hajaz, látszik a láng is, nagyon kis kedves. De azért kicsit félek tőle. Félek az ilyen gázos cuccoktól. Főleg, mióta egyszer sítáborban majdnem CO mérgezést kaptunk a kályha miatt. Meg az is a baj, főleg nekem, melegvérű egyednek, hogy csak a nappali egyik végében van a kályha, ott szépen befűt, viszont a hálóba már nem ér el a meleg. Ha hidegebbre fordul az idő, akkor lehet kiköltözöm a kis matracommal (rendes ágymatrac, ilyen kókusz vagy mi, azon alszom) a tűz mellé J Egyébként kijárásunk van a tetőre, ami elég jó, bár a kilátás nem olyan festői, viszont, most hogy 2 nap működés után elromlott a vadi új router (!) elég hasznos is, mert ott tudunk fogni nem védett hálózatot.

Szóval a lakótársakkal kerülgettük egymást 3 napig, a szemünk sarkából mértük fel egymást. Aztán hétfőn(!) eljött a napunk. Épp főztünk Groningeni mustárlevest (helyi specialitás, isteni, kb olyan mint a kőleves, nem kell hozzá gyakorlatilag semmi a mustáron kívül), amikor beszédbe elegyedtünk. A beszélgetés közös kajálásba fulladt, aztán előkerült a magyar specialitás: PÁLINKA!!!!!!! Orsi otthon felejtette, úgyhogy csak 1,5 héttel később küldték utánunk csomagban otthonról. Persze nem csak azt, kértünk meleg ruhát, mert megfagytunk. De a pálinka már nagyon hiányzott. Pedig nem is szeretem. De úgy látszik nagyon magyarok vagyunk, annyira vágytunk rá itt a nagy stressz közepette. Na szóval, jót elterveztünk, hogy leitatjuk őket, de igazából Michi (a későbbiekben Misi) és Mark (Márk) leitatták magukat. Jól megtört a jég J Nagyon vicces és rendes fiúk, főznek, mosnak, takarítanak magukra. Még tanulnak is. Nem gondoltam, hogy léteznek ilyen fiúk. Mondjuk van egy kis túlzás a dologban, több időt töltenek a fürdőben, mint mit + a cuccaik is olyan pedáns rendben vannak, amilyenben nekünk sose vót és sose lesz :D

Szóval az első közös ivás óta hatalmas barátok vagyunk J pénteken csináltak nekünk német specialitást: Wiener schnitzelt. Rántott húst. Azt hitték nem ismerjük. Mondjuk érdekes volt. A panír lejött a húsról + nem volt húsklopfoló, úgyhogy jó 2 ujjnyi vastag szeleteket kaptunk. Féltem, hogy nem sült át, de tudtam, hogy meg kell enni, mert mégiscsak nekünk csinálták. De nem volt olyan rossz, mint ahogy kinézett :D

 Schnitzel vacsi

Márk egyébként pszichológiát tanul, elsős. Még lelkes, sokat olvas haszontalan dolgokat. 3 évig lesz itt. A barátnője otthon van, szegénykém azt hiszi, hogy ez működni fog 3 évig. Nem baj, majd rájön J Misi szintén ’86 augusztusi, internesünel businesst tanul, 1 évig lesz itt. Otthon várja a barátnője. És a kisfia. No comment. Viszont a legjobb barátja magyar és megtanította őt magyarul káromkodni. Nagyon jól nyomja. Sőt, megtanította Márkot is, így amikor néha rájuk jön az ötperc és üvöltözik a szebbnél szebb szavakat, akkor annyira otthon érzem magam. Mármint nem azért, mert a családom csúnyán beszél. Módosítok, úgy érzem magam, mint a koliban :D

Az érdekes viszont, hogy ugye van az a dolog, hogy bárhová mész mindig találkozol magyarral, na ez itt nem érvényes. 2 hetet kellett várni, amíg magyar hangot hallottunk. Azt is csak futólag. De nem is baj.

A közlekedésről: itt mindenki, de tényleg mindenki biciklivel jár. MINDENKI!!!! J biciklihegyek mindenhol. Autó nem sok, a belvárosból ki is vannak tiltva. Viszont biciklivel bárhogy bárhová el lehet jutni. Sok az egyirányú utca, de általában bicajjal be lehet hajtani. Lassan 1 hete van bicajunk, előtte 2 hétig gyalogoltunk. Nem nagy a város, szóval nem tudsz nagy távolságokat lefedni, főleg, hogy minden a belvárosban van, de azért már nagyon elegünk volt a gyaloglásból, nekem még a tappancsom is megfájdult L Itt van ilyen szokás, hogy az elkobzott bicikliket, illetve azokat, amiket sokáig az utcán hagynak, a rendőrség és a városi önkormányzat karöltve kiárusításra bocsájtja minden hónapban 2x. Elég olcsón adják ott a bicajokat. Relatíve. Mert ezek ilyen rozoga, zörgő, rozsdás városi bicajok, legtöbb a 80as, 90es évekből, szóval a tényleges értékük konvergál a 0hoz. De még a kiárusításon is 35 eurónál kezdődik az, amelyiknek megvan mind a 2 kereke. El is mentünk egy ilyen eseményre, ez úgy néz ki, hogy 7:30kor adnak számokat, 8:30kor pedig kezdik sorban beengedni az embereket kb 10esével, hogy válogassanak, vásároljanak. Odamentünk hajnali 6:45re, farkasordító hideg, a 80.-ak voltunk. 125 bicikli volt aznap eladó, gondoltuk csak lesz valami, de már semmi jó nem maradt. Csak drága L egyébként a mountain bike-ok relatíve olcsók, de azt mondták, hogy azt nem érdemes venni, mert mivel ritkák errefelé (nincs hegy…) hamar ellopják őket. Különben sem az a divat :D úgyhogy szomorkodtunk egy kicsit, de az internetnek hála, csak kerítettünk egy srácot, aki eladta két bicaját, lett is vasparipánk 60 euróért (megjegyzem még egyszer kb 3000 forintot érnek, de csak a lámpa miatt). Viszont kellett lakat is, mert itt nagy bűnözés a biciklilopás (ez a legsúlyosabb bűncselekmény is egyben, szerencsére). A lakattal ölni lehetne, olyan vastag lánc. Remélem megvédi a kis drótszamaramat (aminek rossz a váltója, a 4 sebességből csak 1 működik és a fék sem az igazi, de gurul és még így is középkategóriásnak számít :D).

A város egyébként nagyon bájos. Mindenhol biciklik, sok csatorna, szép tornyok, cuki házak. Majd egyszer lefényképezek mindent, de még nem tudtam rászánni magam, hogy turista üzemmódba kapcsoljak és fényképezőgéppel a nyakamban, szandál-zokniban elinduljak városnézni J ja és a csatornák feletti hidak felnyithatósak. Tök jó. És sok a park. Nagyon szépen rendben vannak tartva, van ahol kis állatkák is vannak, tó, szökőkút, kosárpálya(!). Imádnivaló J

Amúgy meg mindenki szőke. És most nem ViccElek. Kiderült, hogy ebben az országban a legnagyobb az átlagmagasság (jó helyre jöttem!). És tényleg mindenki magas. Aki meg nem, az valami más náció. Lányok is vannak nagyok. De nem olyan szép magasak, inkább szó szerint nagyok. És nagyon szembetűnő a trend. A fiúk hosszabb, hátranyalt hajban utaznak, meglehetősen gusztustalan, olyan, mintha zsíros lenne. És nem nagyon szépek, se nem muszkulárisak. Vagy rossz helyeken járunk :D A lányok meg mindig csizmában és szoknyában járnak, blézerrel és sállal. 10 fokban és 20 fokban is. Nem változik a szett . Ahogy Orsi mondotta volt: „hogy nem rohad le róluk az a csizma?!”. Mondjuk miniszoknyában biciklizni…mondhatnám, hogy sokat sejtető, de inkább mindent feltáró :D

Dióhéjban ennyi az első majdnem 3 hét J